Sándor, József, Benedek…

Sándor, József, Benedek...

Ilyenkor, tavasz kezdetén nagyon tudunk örülni a csodálatos napsütésnek, a melegedő időnek. Gyakran emlegetjük a mondást, miszerint Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget. Erről egyik nagy költőnk is írt, Weöres Sándor Tavaszköszöntő című versének első szakasza a következőképpen hangzik: „Sándor napján megszakad a tél, József napján eltűnik a szél, Zsákban Benedek hoz majd meleget, Nincs több fázás, boldog, aki él.” 

De vajon honnan ered ez az ismert mondás, mi a róluk szóló legenda? Nos, Szent Péter a hosszú tél végén zsákba kötve Sándorral küldte el a meleget a Földre. Sándor ment, mendegélt, de nagyon elfáradt és megszomjazott a meleg súlya alatt, amikor a Tejút mellett meglátott egy kocsmát, ahová betért megpihenni, és iszogatni kezdett. 


A fáradtságtól elaludt, ottfeledkezett. Mivel Szent Péter már sokallta az emberek könyörgését a meleg után, Józsefet küldte el, hogy keresné meg Sándort a meleggel. Ez meg is találta az ivóban, viszont a finom itókák hatására ő is elfeledkezett arról, miért küldték. Végül Benedeket küldte utánuk Szent Péter, azonban ő is úgy járt, mint a másik kettő. Szent Péter várta, hogy mikor ér a Földre a meleg, gyakran lenézett az égből, de a három jámbor vándort sehol sem látta.

Ekkor nagy haragra gerjedt, és Mátyást küldte utánuk egy korbáccsal a kezében. Mátyás könnyen rájuk akadt, hiszen a vidám nótázásuk messzire elhallatszott. De ahogy meglátták Mátyást az ostorral, szedték a sátorfájukat, és siettek a meleggel a Földre. Lett is hirtelen meleg, minden jég elolvadt a Földön. Azóta birtokolja Mátyás a megtisztelő jégtörő jelzőt, és így alakult ki a monda is a három vándorról. Úgyhogy kedves Sándor, József, Benedek, legyenek szívesek az idén hamar meghozni a meleget!